WC dugulás

WC dugulás

A WC dugulás gyakori jelenség, melyet nagyrészt a használói idéznek elő, de ritkán előfordul az is, hogy a nem megfelelő csővezeték méretezés a felelős az eltömődésért. Ahhoz, hogy jobban megértse mindenki a dugulásokat, bemutatjuk a  WC működését és a lefolyórendszert. WC DUGULÁSELHÁRÍTÁS Hívjon! Tel.: (06 70) 597 4491

WC dugulás kizárva!

A modern WC története is igencsak kalandos, akár az emberé aki feltalálta. Megjelenése előtt őseink évezredeken-évszázadokon át a természet lágy ölén végezték sürgős dolgukat. Aztán idővel igény mutatkozott a privát és kulturált illemhelyekre is, melyek kezdetben különböző edényekbe történő ürítést takartak egy kis kamrában. Ez a vándorló életmódból való letelepedés váltással alakult ki. Az emberek a lakóhelyükön, ami kezdetben egy barlang volt, már kénytelenek voltak attól távolabb keresni alkalmas helyet erre a tevékenységre a szagok távol tartása végett. Az ókori fejlett társadalmakban az első WC-nek nevezett szerkezetek ugyan már csatornába végződtek, de maga az alkalmatosság egyszerű egyenes úton, a gravitációt kihasználva juttatta el a végterméket a célba. Persze az akkoriban forradalminak számított!

Vízöblítéses WC

Az áttörést John Harington  találmánya hozta el, és annak működési elve. Ez volt az angol WC, vagy másképpen water closet. Bár a XVI. században találta fel, csak jóval később terjedt el világszerte. Napjainkban már leginkább a toilet kifejezés van elterjedve. A Harington féle vécébe volt egy öblítőszelep beépítve, ezzel lehetett kiengedni az öblítéshez szükséges vízmennyiséget a tartályból.

WC dugulás mentes működés

A WC két alapvető összetevőből áll. Az egyik a vécécsésze, a másik pedig az öblítőszerkezet. Említésre méltó még a vízöblítéses vécébe épített szifon, azaz bűzelzáró, ami megkímél mindenkit a csatornaszagtól, és így már teljesen alkalmas a lakótérbe építésre, külön mellékhelyiségbe. Kialakítása függ a szennyelvezető rendszertől. Megkülönböztetünk síköblítésű WC-csészét. Ez a típus felülről kapja az öblítést és így viszi tovább a szennyet a lefolyóba. Aztán ott van a mélyöblítésű vécécsésze, ahol a szenny azonnal a vízzárba kerül, és innen továbbítódik a csatornába, vagy a leszívó csésze ahol az öblítés a szívó hatásnak köszönhetően megy végbe. Ma már intelligens vécék is kaphatók, és bármily hihetetlen, képesek kielemezni a végterméket.

vízöblítéses WC
Vízöblítéses water closet

Szennyvízelvezetés

Vannak alsó- és hátsó kifolyású változatok. A csészék általában a padlóhoz kerülnek rögzítésre. A hagyományos WC általában magasan elhelyezett öblítőtartállyal rendelkezik, akár a panel lakóépületekben, de rákerülhet közvetlenül a csészére, vagy akár mögé is, mint a monoblokk esetében. A közelebb eső tartály optimálisabb szerelés tekintetében, ha elromlana. Az szennyvíz elvezetésre a lefolyócsövek szolgálnak. Ezek lehetnek hátsó kifolyású és flexibilis csövek. A hátsó kifolyásút egyszerűbb cserélni, valamint olcsóbb is, míg a flexibilis WC lefolyócsövet már sokkal körülményesebb, és könnyebben is eldugul. Előnye viszont az, hogy szinte észrevehetetlenül építhető be a rendszerbe.

WC dugulás okok

Azt már jó ideje mindenki tudja, hogy a WC-t arra kell használni amire való, és egyéb más tárgyakat, ételmaradékot, vattát, tampont, törülközőt, rongyot nem érdemes lehúzni rajta. Szinte borítékolható a WC dugulás, csak idő kérdése, de akár azonnal is elzáródást eredményezhet. Ez az elkerülhető, és van ami nem, ha mondjuk véletlenül beleejtenek valamit. Szerencsés esetben a WC csésze bűzelzáró szakaszban megáll a benne lévő tárgy, és azt könnyebben kilehet halászni, mintha továbbsodródik, és ott okoz elzáródást. A lefolyórendszer csöveinek alul méretezése is gondot jelenthet, ha túl kicsi a keresztmetszete, és hajlamos a dugulásra. 

NON-STOP SEGÍTSÉG

Egész Budapest területén vállaljuk a gyors duguláselhárítást. Forduljon hozzánk bizalommal. Profi géppark. 30 év tapasztalat. Precizitás. Pontosság. Megbízhatóság. Megfizethető árak.

AZONNALI MEGOLDÁS

Kollégáink minden esetben a legalaposabban végzik el a tisztítási munkálatokat. WC, Csatorna, Mosdó, Mosogató, Zuhany, Kád, Strang dugulás megszüntetése. Dugulás volt nincs! Dugulás volt nincs!

VÁLASSZON BENNÜNKET

Call Now Button